Ácsi Református Templom

Ácsi Református Templom

Az ácsi református templom a település múltjának évszázadait végigélte az Árpádok korától máig. A feltárt és bemutatott középkori elemek mellett végigkövethető, az épületen az azóta eltelt évszázadok építészeti lenyomatai. Számos történelmi /egyháztörténeti esemény kapcsolódik hozzá, ill. a gyülekezethez. Elhelyezkedése, környezete a városkép meghatározó eleme. Műemléki védettsége mellett a helyi népszerűsítés is fontos: parkosított udvara jelzi a középkori előzmények nyomát, illetve a középkori hagyományokat ötvözve a felvilágosodás korának természettudományával, botanikus lelkésze emlékére füvészkertként került kialakításra. Számos előadás, koncert, tábor, rendezvény helyszíne a gyülekezeti alkalmakon túl is, a város életében. Évente augusztus 20-án a "HAGYA-TÉK-A" hagyományőrző nap helyszíne, kívül-belül bejárható. Történetét kis házi kiállítás mutatja be, prospektus, képeslapok rendszeresen készülnek róla. Állomás az ácsi "Zichy-sétának" és a Vasas Túraszakosztálya által létrehívott "gályarab emléktúrának" is. Évente több alkalommal keresik fel kirándulók, turisták. A templom mellett e gyülekezet számos más kulturális értéket őriz, amelyek mind megismerhetők. A templomdomb szerves egysége (parókia-templom-gyülekezeti ház) egyedi légkört teremt a városban.